sexix.hu Történetek Szilveszter 2. rész

Szilveszter 2. rész

0 Comments


Levette a falatka bugyiját, István farkát kivette a számból néhányszor rászopott, kiejtette a szájából, majd rám fordult, hogy én is nyalni tudjam a szőkés, szinte tinédzser pináját. 69-esbe nyomtuk tovább.

Miközben Erikával egymást kényeztettük, egy árnyék futott át a szobán. Elnéztem Era combjai mellett egy pillanatra abba hagyva a nyalást és egy magas férfit láttam meg a bárpult mellett, miközben italát szopogatta.

Engem nézett. Ő volt Norbi. Magas, barna tényleg kézilabdás alkat. Végig nézett az eseményeken és Kamillán akadt meg a szeme. Kamilla ekkor már blúzát ledobva keményen szopta a másik barátom farkát. Hatalmas melleihez dörgölve, mélyen beszívva a szájába.

Kati megfordult, abbahagyta Árpi szopását és ráült Peti szájára, szembe Kamillával. Árpi elé állt és úgy szopatta Katit.

Az én cuccosom már teljesen csatakos volt. Erika nagyon jól nyalt. Így még nem nyalt senki. István ellépett mellőlem és Kamilla mellé állt, aki felnézett és elkapta az előtte meredő faszt. Egyik kezével Istvánt fejte, a másikkal Péter farkát pumpálta, aki lankadatlanul nyalta Kati pináját. Én kettesben maradtam Erikával, aki már az ujjait is használta.

Finoman masszírozni kezdte a fenéknyílás körül, éreztem, ahogy elernyednek a farizmaim és tágul ki a nyílás. Közben mélyen benyalta a másik résbe.

Hirtelen egy árnyák Jelent meg felettem és ahogy felnéztem Norbi méretes szerszáma jelent meg az arcomnál. Bal kézzel utána kaptam és fejni kezdtem. Norbi lenyúlt Erika fenekéhez és az ujjával elkezdte tágítani a lukat.

 – Mit akar ez a Norbi gyerek? Szopjam keményre a faszát és itt az arcom előtt fogja fenékbe dugni ezt a vékony csajt?  – gondoltam. Közben Era három ujja csúszott már ki-be a fenekemben. Nagyon élveztem.

Péter abbahagyta a barátnőm nyalását és Kamillára koncentrált. Négykézlábra állította és hátulról a már teljesen sikamlós pinájába mélyesztette a faszát. Kamilla hatalmas mellei a szőnyeget súrolták. István elé térdelt, Kamilla rábukott István péniszére és mélyen a szájába vette, közben jobb kezével fejte a tövét.

Árpi hanyatt feküdt és Kati lassan beleereszkedett a szerszámba.

Nálunk is izgalmassá vált a játék. Norbi keményre szopott farkát kihúzta a számból – hiába ellenkeztem – és Erika kitágított ánusza felé vette vele az irányt.  Amikor a makk odaért Era pinája kitágult és vele együtt a másik luk is. Ilyet még nem láttam.

Mint a kés a vajba úgy csúszott be Norbi vastag fasza Erika segg lukába miközben Norbi heréi nyelvtávolságba voltak. Sima és fényes golyói ott csattogtak felettem, miközben Erikának már 4 ujja volt a fenekemben és a másik nyílásom is annyira tágult volt az izgalométól, hogy akár két szerszám is befért volna.

Norbi golyói szopogatva élveztem, ahogy Erika ujjazza a legszűkebb szexis részemet, közben nyalva szopva a klitoriszom. Az orgazmus, az első, már a kapuban volt. Megremegett a testem, a fenekem beszívta Erika ujjait és vadul nyalogattam Norbi faszának a tövét.

Teljes volt az első kéj. Megvártam míg Erika is elélvez, Norbi úgy tűnik még bírta. Mikor kihúzta a farkát a szőke hátsójából, még beletolta a számba. Gondoltam el akar menni, ezért erősen fejni kezdtem és nyalogattam a golyóit. Kemény farkából sugárba fröccsent ki a sperma, beterítve Erika fenekét, aki hangosan nyögve omlott a szőnyegre.

Közben Kamilla barátnőm már Árpi barátom farkában lovagolt, közben egyik kezével Péter, míg a másikkal Istvánt fejte. A szájában Norbi kemény farka volt tövig becsúsztatva.

Juli is visszajött a szobába és Katit kezdte el nyalni aki közben a fotelban simogatta magát és Kamilláékat nézte. Combjait széttárta, és Juli fejét ráhúzta a nemi szervére. Péter arrébb lépett Kamillától és a Kati szájához tolta a farkát.  

Kati alulról végig nyalta a rudat, és az egyik kezével lassan pumpálta Péter duzzadó farkát. Én ettől a látványtól megint felizgultam és odaférkőztem Péter kemény farkához, hogy segítsek Katinak a kényeztetésben. Míg Kati a fasz fejét szívta én a heréket nyalogattam. Juli serényen szopogatta Kati csillogó klitoriszát, közben bámulta ahogy ketten dolgozunk Peti szerszámán.

Erika közben kíváncsian nézte, ahogy Kamilla három férfit kényeztet egyszerre. Közelebb ment és az Árpi farkában ugráló Kamilla duzzadt melleit kezdte el szopni. Ahogy négykézlábra ereszkedve nyalta a bimbókat, kezével Árpi tojásait is simogatta de Kamilla farokban ugráló kidomborodott vulváját is nyalogatta.

Kamilla hátrahanyatlott a kezében lévő szerszámokat elengedte és átadta magát a közelgő kéjnek. Mellei fel le ugráltak. Láttam, hogy Péternek ez nagyon bejön, ezért néha én is rászoptam a farka fejére. Tudtam, hogy ezt nagyon szereti. Kati is közel volt a csúcshoz, és nyálas nyelvével síkosra szopta a rudat.

Norbi is ellépett Kamillától, Juli mögé térdelt és hátulról beverte a farkát a lucskos nemi szervbe. Már csak én voltam üres, és a fenekem az előző izgalomtól, még teljesen tág volt. Istvánra néztem és rákacsintottam. István mögém térdelt én befeszítettem neki és vártam, hogy becsúsztassa vastag hímtagját a teljesen kinyílt és a sok nyáltól sikamlós fenekembe. A farok lassan, de biztosan teljesen becsusszant a fenekembe.

Éreztem, hogy feszít, de nagyon jó volt. Szabad kezemmel a csiklómat izgattam, hogy még jobb legyen. Péter farkának a makkja teljesen kitöltötte a számat és csak azzal foglalkoztam. Katinak meghagytam a többi részét.

Közben hallottam ahogy Kamilla a csúcsra ér és mikor elélvezett kiugrott Árpi farkából és ketten Erikával rábuktak, hogy Árpi is eldurranjon. Nem kellett sokat várni. Árpi farkából magasra lövellve spriccelt ki a fehér anyag, Erika és Kamilla testére fröccsenve. Erika egy cseppet sem hagyott ki.

Éreztem, hogy nekem jön a második menet, így a másik kezemmel rásegítettem Kati munkájára és szopás közben a két ujjammal is fejtem Peti farkát.

Kati felnyögött, Juli is élvezni kezdett. Én is elértem a csúcspontra. István kirántotta a farkát és az ondó a hátamra fröccsent. Tűz forró volt.

Péter teste megfeszült és én az utolsó pillanatban engedtem el a számmal. Kati tovább nyalta a tövét, én pedig a spermát rávertem Juli hátára.

Már, csak egy cigi hiányzott.

50 felett (20) Barátom húga (3) Bepiálva (12) Casting (1) Család (25) Csoport szex (19) Dee Williams (6) Doktor (1) Hármasban (30) Irodai sex (1) iskola (1) Leszbikusok (15) Masszázs (1) Maszturbálás (1) Mostoha anya (14) Nagy mellek (55) Rebecca Bardoux (18) Római birodalom (2) Szomszéd (19) Szopás (2) Takarítónők (3) Tanár (1) Teljes pornó filmek (4) Történetek (14) Ágnes a szexológus (1)

Címkék: