Régi történet

Már 30 éve is lehet, hogy megesett. Egy cégnél dolgoztunk Ágival. Ő titkárnő volt én pedig az irodák és az egyéb helyiségek kisebb hibáinak az elhárításával foglalkoztam. Ági már akkor felkeltette a figyelmemet. Elképesztő alakja volt.

Kézilabdás múltjának köszönhetően kemény és feszes fenék, izmos vádlik és sportos combok. És persze, már akkor is mindig miniszoknyában flangált nyáron.

Ott ült az asztalánál abban a falatka kis rucijában és hetyke melleit sosem kellett melltartóba tenni.

Ez a mai napig így van, ezért a fiatal srácok most is odavannak érte. No, meg persze az idősebbek is.

Dolgozott a cégnél a kisgépeseknél egy fekete gyerek. Józsefnek hívták. Magas jó kiállású srác volt. Áginak bejött. Nekem pedig a cimborám volt. Jóska foglalt volt, egy csini melles csak volt a barátnője, Judit. Néhányszor meglátogatta őt a műhelyébe.

Én akár hányszor elmentem az iroda ajtaja előtt és benéztem és egyedül volt, a lába az asztalon, feszes combjai mindig a látókörömbe került.

Áginak volt egy régi barátnője, Kati. Időnként ő is meglátogatta, ha arra járt. Izgalmas csaj volt, mindig együtt buliztak és amikor bent volt Nála, állandóan a történeteket mesélték.

A múlt héten benyögte a nagyfőnök, hogy kommunista szombat lesz. A részvétel ide, vagy oda, de kötelező. Hát, mi köteleztük magunkat, mer mi szerettünk kommunistázni. Mint általában ilyenkor, munka az nincs, a főnökök más felé járnak, az idő szép így csak az irodisták egy része és a melósok nagy része bent.

A mi kis közösségünk szerencsére eléggé elszeparált volt a fejesektől, messze a nagy irodáktól a cég egyik sarkában kezdett neki a szombatnak.

Ági hozta a formáját. Az eddiginél is rövidebb szoknya és hasig sem érő blúz – alatta elmondása szerint fürdő ruha, mert Ő most napozni jött, a kommunisták meg dolgozzanak. Nekünk fiúknak nem volt gond a ruha. Mi voltunk a “kommunisták”. A ruha az melós volt.

A folyosón, ahol a műhelyünk és az irodánk volt, volt egy raktárosoknak kialakított irodaféleség, ahová az egyik faházból szokott adminisztrálni az egyik raktáros csaj. Én voltam akkor 25 a barna csaj pedig olyan 40-42 lehetett. Nekem tetszett. Olyan kis töltött galamb volt.

Áginak volt ott még egy kedvence. Állandóan illegett előtte. Akár hányszor benézett hozzá, mindig úgy ült, hogy a combjai mutassák magukat. Ma nem volt szerencséje, mert a hapsi nem volt kommunista. Ezért nem volt bent.

Mások sem nagyon, így a folyosó, meg a kis műhely üres volt. Csak mi voltunk. Jóska is megérkezett. Beült a kis műhelyébe, de előtte beugrott Ágihoz egy kávára. Persze elfogyott a tartóból, ezért le kellett venni a polcról.

 Ági felállt a székre, hogy elérje, persze nem kellett oda szék, de tette magát a Jocónak. Combközépig érő szoknyája alól, ahogy felállt a székre kivillant a fürdő rucijának az alsója.

Ha igazat mondott. Hogy felül a blúz alatt nem volt semmi az biztos. A mellbimbói teljesen átlátszottak, ráadásul olyan vékony volt az anyag, hogy még ha az ablak elé állt a mellét is ki lehetett venni.

Majd kiesett a szemünk.

Feldobta a kávét főzni, de ahogy a vizet öntötte a főzőbe a mellére is visszacsapódott a csapból. Tuti direkt csinálta. Az egyik melle így szinte teljesen átlátszott a blúzon. Szép mellbimbói voltak.

– Ezt direkt csináltad – mondta Jóska. Ági csak mosolygott és nedves kezével végig simította a bimbót, amitől az megkeményedett.

Hát nem nagyon szállingóztak kollégák. Erzsi a raktáros csaj  jött át egy kávéra. A szokásos fehér köpenye volt rajta, de most valahogy másként viselte.

Amúgy sem volt hosszú, domború testén mindig feszült, de most felül két gombbal lent hárommal kevesebb volt begombolva. ahogy előre hajolt a csészéért, ki is villant a melle. Melltartó sehol.

Mi van ma ezekkel a csajokkal ma? Igaz. Nyár van, meleg és egy unalmas szombat.

Erzsi leült az egyik székre és keresztbe vetette formás combjait. Emlékszem, akár hányszor egy férfi ment mögötte, akár a büfé felé menet, vagy csak a raktárában, mindig riszálta a fenekét. Kerek, húsos feneke volt. Alig fért bele a kék köpenyébe.

Szerette a fiatalabb pasikat. Állítólag a férje egy vén kecske volt. De mesélte az egyik kollégám, hogy egyszer rányitott és egy másik csaj szájában volt torkig a nyelve. Magyarán a pina is jó volt neki.

– Nincs valami pia? – kérdezte Ági. – Nektek mindig van fiúk? – Igaz ami a szekrényben mindig volt egy kis repi pia, amit Ági főnöke arra tartott, hogy ha lejön hozzá a Fecske.

– Nyisd ki a főnököd szekrényét Ágikám és tudod Te, hogy ott mi van – szóltam oda neki – majd hétfőn visszateszed. Ha meg nem, akkor bakfitty – kontrázott Jocó.

Közbe azt vettem észre, hogy Erzsi Ágnes vizes felsőjét bámulja. Szó ami szó, rendesen átázott. A teljes mellére rátapadt a blúza és tisztán kirajzolódtak a mellei.

Ági felállt, kinyitotta a szekrényt, mire a fenekéről feljebb csúszott a szoknya és rálátást engedett a fürdőruha alsó részére. csak egy csík fedte a nyílást és kicsit félrecsúszott, így engedni látta a pinájának egy részét.

Józsival egymásra néztünk. Aztán tovább bámultuk a simára borotvált rést. A látványtól a farkam azonnal vigyázba állt.

Erzsi is kiszúrta, de Ő nem nézett ránk. Csak nézte, ahogy Ági lehajolva keresgél a szekrényben.

– Van konyak egy egész üveg, meg van itt Martini is. Kezdjük konyakkal – mondta Ági – és kivette az üveget.  Poharakat is kerített. Megcsörrent a telefon.

Ági az asztal szélére ült és felvette. Combjai barnán hívogatták a szemeinket. Én egy székben ültem velem szemben így beláttam a combok közé. A homályban fehéren derengett a fürdőalsója

 – Igen? – szólt a telefonba. – Most? Gyere. Úgyis unalom van itt, legalább feldobjuk a napot- és letette.

– Kati volt az. Unatkozik.

Katit néhányszor láttam bent dumcsizni az irodában. Állati jó nő volt Ő is. Ágival jó barátnők voltak. Mindig ment a pletyi, pasizni is együtt jártak.

Közben Ági töltött mindenkinek egy konyakot. Józsi is visszajött, hozott vodkát és sört.

– Be van csukva a folyosó ajtó? Nehogy itt meglepjenek minket – kérdezte Ági és koccintott a konyakkal. Visszaült az asztal szélére. Erzsi csak nem akarta begombolni azt a felső két gombot, sőt észrevétlenül – persze én észrevettem, kigombolt még egy gombot felül.

A mellei így még inkább kilátszottak, Gyakorlatilag ha oldalt fordult az egyik mellét teljesen látni engedte. Néha benyúlt a résbe és megsimította a bimbót.

Ági az asztalon ülve felemelte az egyik lábát magas sarkúját  feltéve az asztal szélére. Teljesen be lehetett látni. Kiderült nem is fürdő volt rajta, hanem egy olyan tanga, ami elől és hátul is csak egy keskeny anyag volt, mely teljesen becsúszott a vágásba.

Minden látszott. Teljesen kopasz pinája ott homlokosodott az orrunk előtt. Rákacsintott Józsira.

Töltöttem még egy konyakot a lányoknak, nekünk kipattintottam egy sört. Közben Erzsi háta mögé léptem, és felülről csodáltan a pompás kebleket. Erzsi kissé hátradőlt, felnézett és mosolyogva kérdezte.

– Tetszik a látvány? Szeretnél belőle többet? – közben a combjait keresztbe vetette. Asszonyosan telt teste kívánatos volt. Combjait szinte combtőig látni engedte. Egy kicsit széjjelebb húzta a köpeny felső részét, majdnem a bimbók is kilátszottak.

Közben Ági széttárta combjait. Józsi felállt és elé lépett, majd letérdelt. Ági széttárta a combjait, szoknyáját teljesen felhúzta és félre húzta a falatka anyagot. Józsi széthúzta a pináját és a klitoriszt kezdte el nyalni.

Erzsi kezeimet a melleire húzta, be a köpeny alá. Éreztem a duzzadt bimbóit a tenyerem alatt. Halkan felnyögött és az egyik mellét kibuktatta a köpeny alól.

Jóska teljesen széttolta Ági combjait, hogy hozzá férjen a szőrtelen nemi szervhez. Ági hanyatt dőlt az asztalon, mellei dárdaként szúrták a még mindig vizes blúzát.

A fekete fiú, közben kivette a meredő Farkát a nadrágból. Amikor meglátta Erzsi a duzzadt szerszámot, felém fordult a forgó székben.

Kicsatolta az övem és kiugrasztotta a farkam a szűk alsómból. Aztán a farkamat marokra fogva elém térdelt, úgy hogy lása Józsiékat. Először nem értettem a miértjét, de aztán rájöttem. Egyszerűen izgatta, ha közben azt nézi mi történik Ágival.

Ági közben átült az egyik forgóra, hogy Józsi könnyebb helyzetbe kerüljön. Teljesen szét nyílt Ági alul. Jóska az alsó lukat sem hagyta ki a nyalásból.

Erzsi nagyon felizgult a látványtól. Ahogy előttem térdelt fentről nagyon izgalmas volt a kép.

Ajtónyikorgásra lettem figyelmes. Hátra néztem és Judit állt az ajtóban. hopp! Judit Jóska barátnője és rém féltékeny Ágira.  Na! Mi lesz ebből! – gondoltam magamban.

Judit egy pillanatra megállt mint a cövek, de gondolt egyet, töltött magának egy konyakot, majd leült egy szabad székre. Nem volt már sok az irodában.

Judit szőke, nagy mellekkel megáldott csajszi volt. mindig jó rucikban járt. Most is – mintha tudta volna hova jön – rózsaszín, középen hasított felsőben, fekete miniben és fekete combfixben látogatta meg a barátját a munka helyén.

Egy húzásra felhajtotta a konyakját, majd töltött egy másikat magának és minket nézett. Ági már akkor is hamar elment, ha jól nyalják, de azonnal kész volt a következő orgazmus előkészítésére.

Hangosan elélvezett, majd Józsi elé térdelt és mikor meglátta Juditot kéjesen szopni kezdte az embere faszát. Körbe nyálazta a fejét, nyelvével simogatta a rudat, időnként mélyen letolva a torkára. Nagyon jól szopott.

Erzsi sem volt kezdő. Érzékkel körbe nyálazta a makkom és közben a zacskóimat sem hagyta figyelmen kívül. Lágyan húzogatta a bőrt a rudamon,  nyelvével végig siklott rajta, majd időnként vadul a szájába szívta.

Egyik kezével teljesen kigombolta, majd ledobta magáról a köpenyét. Mellei izgatóan himbálóztak szopás közben. Szinte versenyzett egymással  a két nő. A fiatal és az érett. Ki tud jobban szopni.  Erzsi  remekül csinálta. Ági szájára is vágytam, ezért intettem, hogy cseréljünk. És úgyis lett. Ági mohón kapott az új szerszámra és Erzsó sem bánta meg a cserét, hiszen Józsinak is vastag volt a fasza.

Judit közben Széttárta a combjait. Bugyi már nem volt rajta. Lassan izgatni kezdte a csiklóját. Ujjaival finoman dörzsölte az egyre inkább kidomborodó klitoriszát és közben azt nézte, ahogy Erzsi a palija faszát szopja.

Annyira jól szopott engem Ági, hogy kénytelen voltam egy kicsit kedvezni neki. Rádobtam az asztalra és betoltam neki a keményre nyálazott fegyverem.

Keményen toltam neki és élveztem, ahogy nyöszörög és élvez. Teljesen ráhúzta magát a faszomra, közben egyik kezével tovább izgatta magát.

A raktáros csaj kieresztette a faszt a szájából és Judit elé térdelt négykézláb. Judit széthúzta a pináját és engedte, hogy Erzsi a nyelvével izgassa a csiklóját. A széken teljesen hátradőlve a combját fogva élvezte a csapkodó nyelvet.

Józsi duzzadó farka pinát kívánt. Erzsi mögé guggolt és a csillogó és izgatott pinába mélyesztette a szerszámát. A nő felsikoltott, ahogy a kemény, vastag és hosszú fasz belé hatolt.

Ági nagy élvezettel fogadta magába a farkam, fenekét  mozgatva kevert a rudamon. Néha majdnem teljesen kiengedte, majd vad erővel tolta magába vissza.

Jóska is rendesen dolgozott a raktáros csajon, Judit pinája pedig csillogott a nyáltól és az élvezettől. Ági hangosan elélvezett előttem, Erzsi is egyre hevesebben zihált. Nyögve élvezett el. Judit félre tolta őt és a barátja faszát vette a szájába. Józsi spermájához, csak neki volt joga. Jóska szerszámából kifröccsenő anyag beterített Judit arcát.

Közben Ági és Erzsi az én farkamat kényeztette. Ági előttem térdelve szopott, a raktáros csak pedig a kezével fejte a szerszámomat, míg ki nem folyt belőle a fehér cuccos

Erzsi az utolsó cseppig lenyalta a farkam.

Kati végszóra érkezett. Volt is duli-fuli, hogy lemaradt a nagy kommunista szombatról. Ági megnyugtatta, hogy a napnak még nincs vége, mert meghívást kaptunk egy házibulira, de ezt meglepetésnek szánta.

50 felett (13) Barátom húga (3) Bepiálva (11) Casting (1) Család (18) Csoport szex (8) Doktor (1) Hármasban (17) Leszbikusok (5) Maszturbálás (1) Mostoha anya (9) Nagy mellek (31) Szexológus (1) Szomszéd (13) Szopás (2) Teljes pornó filmek (3) Történetek (10) Ágnes a szexológus (2)

Comments are closed.